Az M3-as metróvonal rekonstrukciója májusban befejeződött, azonban a biztonságosabb akadálymentes közlekedés érdekében még június végén is történtek változások. A Platform Gap Filler (PGF), azaz a peronhézag-kitöltő elemek felszerelésével kényelmesebb ki- és beszállást biztosítunk a kerekesszékkel, babakocsival, bőrönddel, nehéz csomagokkal utazók részére. Az eszközök alkalmazása újdonságnak számít Magyarországon, elsőként a kék metró utasai használhatják.
Egy évvel ezelőtt kezdődött a peronhézag-kitöltő tesztelése, ami a peronszegély és a szerelvények közötti átlépési távolság csökkentését szolgálja, de erről már korábban részletesen beszámoltunk.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) jelezte, hogy az átlagosan 5-6 centiméteres átlépési távolság nem biztonságos a kerekesszékkel közlekedők számára. A probléma megoldására jó példákat kerestünk, és hamar kiderült, hogy világszerte alkalmaznak különböző műszaki megoldásokat. Az M3-as metróvonal állomásain a PGF elemek beépítése mellett döntöttünk.
A peronhézag-kitöltő elemek gumiból készült, erős, rugalmas perontoldatok, melyek a babakocsi és a kerekesszék súlyát is elbírják, a metrószerelvényekben pedig nem tesznek kárt érintkezés esetén. Az elemek felszerelése viszonylag egyszerű, utólagosan is rögzíthetők a felújított peronok széléhez. A beépítés után átlagosan 5 centiméterrel csökkent az átlépési távolság az elemeknek köszönhetően.
Az M3-as metróvonal minden állomásán kék színű padlómatricák jelölik a PGF elemek helyét, irányonként két-két pozícióban. A perontoldatokat 5 méteres hosszúságban helyeztük el, figyelembe véve a metrószerelvényekben a babakocsit és kerekesszéket használók számára fenntartott helyeket.
A PGF elemekről a BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatóság műszaki főmunkatársa, Konkoly Márton számol be az ITT elérhető videóban.
A videót készítette: Vincze Júlia