A metrófelújítás rendkívüli próbatétel elé állította négy hétre a fővárosban közlekedőket, és a korszerűsítést végzőket egyaránt. Amíg a felszínen a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállították az utasokat, és a forgalomszervezés jelentett kihívást, addig a föld alatt feszített ütemterv szerint haladt a munka, amit egy baleset is nehezített. Köszönjük az utazóközönség együttműködését, és az építési területen dolgozók munkáját!
Ismét végigjártuk a metrófelújítás területét északról dél felé haladva, hogy megmutassuk mi történt az egy hónapig tartó lezárás idején. Szoros időrendben minden tervezett, hosszabb, egybefüggő feszültségmentes állapotban elvégezhető munkafolyamat elkészült, többek között megújult a Nagyvárad téri kitérőkörzet, megvalósult helyiségek azbesztmentesítése, és az állomások területére szállítottak különleges berendezéseket.
A Dózsa György út, Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon folytatódott az utólagos akadálymentesítés. A déli részen elkészültek a liftszerkezetek, a peronokon megtörtént az építészeti átalakítás. Az Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon az év végétől már az utasok kényelmét szolgálják a felvonók.
A Lehel tér és Nagyvárad tér állomásokon a rekonstrukciót előkészítő jelentős munkafázisokat végeztek el. A Lehel téren eltűnt a középső lépcsősor, a Nagyvárad téren szigorú szabályok betartása mellett elbontották az azbesztet tartalmazó burkolatokat. Az utasforgalomnak történő átadás előtt elvégzett laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki veszélyes anyagot az állomás légterében.
A belvárosi állomások felújítása különböző ütemben zajlik. A Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Deák Ferenc tér, Ferenciek tere állomásokon bontásokat végeznek, máshol építenek. Az új gépészeti eszközök beszállítása és beépítése is folyamatos. A Deák Ferenc téren az M2 és M3 vonalakat összekötő folyosó megtisztult, és lassan elnyeri végső formáját az új liftakna is.
A Kálvin tér, Corvin-negyed, Semmelweis Klinikák állomások gyorsan és látványosan változnak. A három helyszínen már épülnek az állomási diszpécser helyiségek, lassan minden új mozgólépcső a helyére kerül, a modern gépészeti rendszerek és áramellátást biztosító berendezések üzembe helyezése is elkezdődött. A Semmelweis Klinikák állomáson már látható egy-egy végső belsőépítészeti elem és az utastér arculatát meghatározó napsárga szín. Ez a három állomás 2022 tavaszán újra megnyílik az utasforgalom előtt.
Az alagútban befejeződött a bal vágány cseréje és elkezdődött a jobb vágány bontása. A teljes vonalon végeznek felújítási munkálatokat, szakaszosan más-más részfeladatot teljesítenek. A vonali főszellőzőkben is elindult az injektálás, és az új kábeltarók beépítése is a végéhez közeledik.
A munkálatokról készült videós összefoglalóhoz IDE, a képgalériához pedig IDE kell kattintani.
Fotók: Horváth Bence
Videó: Vincze Júlia