Forgalomkorlátozások a Nagyvárad tér és Kálvin tér között az M3 metróvonal felújítása miatt

Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani 2020. június 29-július 10. között a Nagyvárad tér és Kálvin tér között. Az M3-as metróvonal Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomásain 2020. július 11-én elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, a szerelvények az említett két állomáson megállás nélkül haladnak át. A forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúra kiépítése történik, több szakaszban és helyszínen. Az új közúti forgalmi rend július 10-én az utazóközönséget érintő közlekedési változások július 13-án lépnek érvénybe. A közösségi közlekedés változásairól a BKK részletes tájékoztatást ad.

 

A legfontosabb változás, július 8-án reggel 6:00 órától - várhatóan novemberig a Szentkirályi utca, Üllői út - Baross utca közötti szakaszán mindkét irányban megszűnik a parkolás! Az út- és forgalomtechnikai átépítések miatti forgalmirend-változások ütemezése az alábbiak szerint alakul:

 

– Június 29-július 10. között az Üllői út – Szentkirályi utca csomópontjában gyalogátkelőhely kialakítása tervezett.

A közúti forgalomban egy közös elhúzott sáv használható a Kálvin tér felé egyenesen tartók és az Üllői útról jobbra, a Szentkirályi útra fordulók számára. Kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak a kerékpársávon közlekedőkre és a gyalogosokra, illetve a munkaterület vonalában a szűkített sávra! A Szentkirályi utca első 25 méterén mindkét irányban megszűnik a parkolás.

 

– Július 6-július 8. között szintén az Üllői út – Szentkirályi utca csomópontjában új, ideiglenes jelzőlámpás kereszteződés kialakítása tervezett.

Irányonként egy-egy sávot lezárnak ütemezett munkavégzés mellett.

 

– Július 6-án az Üllői út 102. szám előtt (Pénzverde épülete) konténertelepítés tervezett.

A városközpont irányába, a szervízúton, a belső sávban időszakos lezárás várható.

 

– Július 8-án reggel 6:00 órától a Szentkirályi utca, Üllői út – Baross utca közötti szakaszán burkolatjavítási munkákat végeznek.

Mindkét irányban megszűnik a parkolás. A behajtás kizárólag célforgalom számára biztosított.

 

– Július 8-án este 20:00 órától a Szentkirályi utca, Üllői út – Baross utca közötti szakaszán buszsávot alakítanak ki, változik a forgalmirend.

A közforgalom számára továbbra is egyirányú közlekedés marad érvényben az Üllői út felől, a Baross utca irányába. A pótlóbuszok számára egyirányú közlekedés bevezetése várható, a megszokottól eltérően a Baross utca irányából az Üllői út felé közlekednek a pótlásban résztvevő járatok.

 

– Július 6-július 10. a Kálvin tér és Nagyvárad tér között forgalomtechnikai elemek telepítése történik.

Mozgó terelésekre kell számítani az Üllői úton, a Könyves Kálmán körút – Kálvin tér között mindkét irányban a szélső illetve a középső sávban. Félpályás terelés várható a Baross utcában, a Szabó Ervin tér – Szentkirályi utca között.

 

Türelmüket és megértésüket köszönjük!

Budapest
BKV
BKK
MFPI