Az BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága (MFPI) az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságának, mint a rekonstrukció Irányító Hatóságának felkérésére, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programhoz (IKOP) kapcsolódóan egy projektlátogatást szervezett egyetemi hallgatók részére. A Budapesti Műszaki Egyetemen meghirdetett eseményre egyetlen nap alatt betelt a maximális jelentkezői létszám, ez is jól mutatja a metrófelújítás iránti fokozott érdeklődést.
A rekonstrukcióról tartott tájékoztató, valamint a kötelező munka- és balesetvédelmi felkészítő után a hallgatók és tanáraik - két csoportban - izgatottan léptek be a Dózsa György úti metróállomás építési területére, ahol rövid helyszíni ismertető hangzott el többek között a metró utasoktól elzárt helyiségeinek megújulásáról is a jelenlévő mérnök szakszerű tolmácsolásában. Az alagúton áthaladva érkeztek meg a csoportok az Árpád híd állomásra, miközben a Swietelsky Vasúttechnika Kft. építésvezetője az éppen zajló munkafolyamatokat megmutatta és elmagyarázta az érdeklődőknek.
Fotók: Horváth Bence
A jövő út- és vasútépítő mérnökeinek látogatásáról a mellékelt galériában látható egy válogatott képriport.