Az M3 metróvonal déli szakaszán elkezdődik a pótlóbuszok útvonalának kialakítása

Az M3 metróvonal északi szakaszának felújítása végéhez közeledik, a déli szakaszának rekonstrukciója pedig hamarosan elindul, ezért 2019. március 11-én megkezdődnek a metrópótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai kialakítások. A munkálatok várhatóan négy hétig tartanak.

Az Üllői úton, a Nagyvárad tér és Határ út között buszsávokat jelölnek ki, és elhelyezik az új forgalmi rendet jelző táblákat. A déli vonalszakaszt érintő  metrópótlás megkezdéséig az Üllői úton a jelenlegi forgalmi rend lesz érvényben, tehát minden forgalmi sáv használható, de esetenként a munkavégzés miatt lassulhat a forgalom. A buszsávok tényleges érvénybe lépéséről később külön tájékoztatjuk a közlekedőket.

Az Üllői úton végzett munkálatokkal egy időben a Nagyvárad téren, valamint a XIII. kerület Váci út - Lőportár utca kereszteződésében a pótlóbuszok visszafordulását elősegítő jelzőlámpás csomópontok átépítése is megkezdődik.

Kérjük, hogy az említett útszakaszokon kiemelt figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek!

Budapest
BKV
BKK
MFPI