M3-as metró, alkotói pályázat - véget ért a zsűrizés

Az alkotói pályázatra beadott művek bírálata véget ért, a zsűri meghozta döntését. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen - ahogy azt a beadott pályaművek nagy száma is bizonyítja - igen nagy volt az érdeklődés. Emiatt egy többkörös bírálati rendszert kellett kidolgozni és ennek mentén kiválasztani a helyezetteket.

A díjazott alkotásokat a hivatalos díjátadó keretében a budapesti Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában kiállítják 2018. június 26. – július 27. között. Azoknak sem kell azonban csalódniuk, akik most nem értek el helyezést, hiszen a budapesti József Attila Színház partner volt abban, hogy a zsűri által kiállításra javasolt művek egy részét az épület előcsarnokában kihelyezze szeptember végén.

A szervezők ezúton is köszönik a pályázóknak, segítőiknek az érdeklődést és az aktív részvételt, a zsűrinek pedig a bírálati munkát!

Budapest
BKV
BKK
MFPI